Terrortámadás Amerika Ellen

Becsapódó repülőgépek
6.jpgA modern gazdaság szimbólumának tartott ikertorony, a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) északi felhőkarcolójába reggel háromnegyed kilenckor egy Bostonból induló utasszállító gép csapódik.
A Los Angelesbe tartó gép körülbelül a 95. és a 103. emelet között találja el az északi toronyépületet. Az Egyesült Államok és a világ tévénézői döbbenten figyelik a támadás első képeit – amit akkor még sokan tragikus balesetnek tartanak –, amikor a képen feltűnik egy másik gép is. A New Yorkból San Franciscóba repülő Boeing 767-est elrablói a déli toronynak vezetik körülbelül a 82. és a 93. emelet között.

New York és Amerika hosszú percekkel később eszmél. A második becsapódás után 15 perccel zárják le New York légterét, pár perccel később pedig a város összes hídját és alagútját. 9 óra 40 perckor a légügyi hatóság minden belföldi járatot töröl. Ekkor azonban már késő. A harmadik gép ez utóbbi intézkedéssel szinte egy időben, háromnegyed tíz körül zuhan a hadügyminisztérium épületére, a Pentagonra. A becsapódás ereje, majd az azt követő robbanás következtében az épület egyik ötemeletes része teljesen összedől. Úton van már a negyedik gép is, amely New Jersey-ből San Fransiscóba indul, de 10 óra 3 perckor lezuhan a pennsylvaniai Shanksville közelében. A géprablók valószínűleg a Capitoliumot célozták meg, ám az utasok egy része szembeszállt a terroristákkal, a gép feltehetően ezzel összefüggésben zuhan le.

ÖSSZEDOL A WTC

2.jpgA WTC másfél órán belül összeomlik, a romok között az első becslések szerint hatezren lelik halálukat, de ez a szám november végére négyezer alá csökken. Az épületek összedőlését az egyenként ötszáz tonnányi TNT robbanásának megfelelő erejű becsapódásokon kívül az okozza, hogy a repülőgépek közel százezer liternyi üzemanyaga kigyullad, s a 800 Celsius-fokos tűzben a tornyok acélváza kilágyul, a szerkezet nem bírja
megtartani a fölötte lévő emeletek tömegét, így azok egymásra zuhannak.

Az északi torony ugyan tovább bírja, ám a becsapódások közelében, illetve az azok fölötti emeleteken dolgozókon ez nem segített. Előbbiek azonnal, utóbbiak később, az épületek összeomlásakor vagy a füstben vesztik életüket. Sokan lesznek öngyilkosok – kilátástalan helyzetükben kivetik magukat az ablakon.
Az áldozatok számát növeli, hogy az első becsapódáskor a déli torony kiürítése megindul, ám a dolgozókat visszaküldik munkahelyeikre, nem számítva újabb támadásra. Az összeomló épületek maguk alá temetnek mindenkit, aki még bent tartózkodik, vagy a közelben van, így a becsapódások után a helyszínre vezényelt
több száz tűzoltót és rendőrt is. A zuhanás felverte por beteríti egész alsó-Manhattant.

BUSH BESZÉDE

4.jpgGeorge Bush amerikai elnök éppen egy floridai iskolában olvas fel, amikor közlik vele a hírt az első támadásról. Fél tízkor bejelenti, hogy terrortámadás érte az Egyesült Államokat, majd nemsokára engedélyt ad a légierő vadászgépeinek, hogy lelőjenek minden olyan gépet, amely washingtoni épületeket fenyeget. Az elnököt – biztonságáért aggódva – egyik légibázisról a másikra szállítják. Washingtonba, a Fehér Házba csak helyi
idő szerint délután fél öt körül érkezik vissza. Este amerikai tévénézők milliói figyelik drámai hangú televíziós beszédét. Bush ígéretet tesz, hogy az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket, és igazságot
szolgáltat.

A terroristákról, az Afganisztáni háborúról, arról, hogy hogyan reagáltak a hírességek a terrortámadásra bővebben a Best of 2001-es lapszámban olvashattok.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
Impresszum