Búcsú Antall Józseftől

5.jpg1993. december 12-én, hatvankét éves korában elhunyt a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Antall József.
Végakaratában – mellyel a család is egyetértett – a politikus azt kérte, a gyászolóktól, hogy ne hozzanak ravatalához virágot, koszorút, hanem amit arra fordítanának jutassák el Batthyány Lajos Alapítványnak.  Antall Józseftől december 17-én a Parlamentben lévő ravatalnál vett végső búcsút az ország lakossága, a temetésre egy nappal később a Fiumei úti sírkertben került sor.
 

 

6.jpgA mai 25-30 év közötti generáció számára Antall József miniszterelnök halála egy különös közös emléket takar. December 12. ugyanis épp vasárnapra esett, amikor a Magyar Televízió délután a Walt Disney műsorát sugározta. Egyszer csak a Kacsamesék című rajzfilm sorozat abbamaradt, a képernyő elsötétült majd bemondták, hogy aznap 17:15-kor a miniszterelnök elhunyt. A pillanat annyira megmaradt a fiatalok emlékében, hogy a Facebook-on külön csoport alakult „Akik nézték a vasárnapi Disney-t, mikor meghalt Antall József címen”. A csoportnak közel 11ezer tagja van.
 

 

Antall József életéről, munkásságáról és a temetésről bővebben a Best of 1993-as kiadványban olvashattok.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
Impresszum