Elhunyt Diana, a szívek királynője

3.jpgDiana walesi hercegnő autóbalesetet szenved Párizsban, kórházba szállítják, életmentő műtétet végeznek rajta, de nem járnak sikerrel, a hercegnő augusztus 31-én, vasárnap hajnalban meghal. Szintén életét veszti Dodi al- Fajed, a londoni Harrods áruház tulajdonosának fia, a hercegnő kedvese, akivel Diana együtt utazott az autóban.
Meghal az autó sofőrje is. Az egyetlen túlélő a hercegnő testőre, akit súlyos sérülésekkel mentenek ki az összeroncsolódott autóból.

A francia rendőrség megállapította, hogy a sofőr kábítószer és jelentős mennyiségű alkohol hatása alatt állt aznap este. A másfél évig tartó vizsgálat szerint a baleset felelőse a megengedettnél gyorsabban hajtó sofőr volt.
A baleset után számos hír röppent fel arról, hogy Diana és párja összeesküvés áldozatai lettek. Volt olyan verzió, hogy a brit titkosszolgálat műve a baleset, és a megrendelő Fülöp, Edinburgh hercege lehetett. Kadhafi líbiai diktátor Nagy- Britannia által elkövetett rasszista bűntettnek nevezte a tragédiát. Úgy vélte, hogy a közös brit–francia titkosszolgálat tervelte ki a balesetnek álcázott merényletet. Dodi édesapja, a multimilliárdos Mohammedal-Fajed rengeteg energiát fektetett abba, hogy magánnyomozókkal vizsgáltassa meg a baleset körülményeit, nem nyugodott bele a rendőrségi nyomozás eredményébe. A brit hatóságok 2004-ben kezdték hivatalosan vizsgálni az ügyet, az eljárás három évig tartott. Lord Stevens, a vizsgálat vezetője 832 oldalas nyomozati anyagot adott át, melynek végkövetkeztetése az volt, hogy tragikus autóbaleset történt.

4.jpgA hercegnő temetését az egyhetes gyász után tartották meg. Utolsó útja a Kensington-palotából a Westminster-apátságig tartott, ahol a királyi család és számos politikus és híresség is részt vett a ceremónián. Több mint egymillió ember kísérte a koporsót, a tévék előtt pedig világszerte 2,5 milliárd ember követte figyelemmel a megrázó búcsút. Idehaza is láthattuk, hogy a halottaskocsi mögött két fia, Vilmos és Harry meneteltek, valamint Károly herceg, a nagyszülők és Diana testvére. A fiúk fehér virágot vittek, Mummy felirattal. A hivatalos szertartás végeztével a halottaskocsi a Spencerek otthonába, Althorpba vitte Diana koporsóját. A hercegnőt végül
az Althorp Park tavának egyik szigetén temették el, ide évente emberek ezrei jönnek emlékezni rá.

Diana életéről, gyermekeiről, és drámai sorsáról bővebben a BEST OF 1997-es kiadványban olvashattok.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
Impresszum